
A bulik alatt se feledkezzünk meg a porcaink épségéről
Középiskolás koromban úgy gondoltam, hogy a bulik csak időpocsékolások. Hiszen annyi minden fontosabb dolog van az életben. Mint például az olvasás, tanulás, filmezés. Szép lassan azonban rájöttem, hogy bár ezek a tevékenységek is pozitívan hathatnak ránk, sosem tudják lecserélni azt, ha más emberekkel tudunk együtt lenni és szórakozni. Mivel az ember társas lény, nem számít, hogy mennyit próbál küzdeni ellene.
Nekem is vannak olyan napjaim, mikor nagyon fáradtnak érzem magam, és nincs kedvem csinálni semmit. Ha azonban az egyik barátom szól, hogy jöjjek át hozzá filmezni, általában igent mondok. És bármilyen hihetetlen, már mikor elkezdünk beszélgetni, rögtön azt érzem, hogy visszatér belém az energia. Úgyhogy nem szabad alábecsülnünk azt, hogy mennyit tud segíteni nekünk az, ha a barátainkkal töltünk időt.
Én például sosem tudtam volna meg, hogy milyen egyszerűen lehet gyógyszert rendelni, ha az egyik barátom nem ajánlotta volna nekem a Prevenció Patika oldalát. Most már egy ideje gondjaim voltak a porcokkal és ez egy nagyon kényes téma, mivel külsőleg nem nagyon tudunk mit csinálni vele. Ezért is tudtam, hogy szükségem lesz valami porcerősítő készítményre, viszont a közeli patikával sosem voltam igazán elégedett. Ez az internetes megoldás azonban nagyon ígéretesnek tűnt, úgyhogy be is írtam a címüket és elkezdtem böngészni a nagy választékot.
Az első dolog, ami feltűnt, az az volt, hogy itt végre átlátom azt, hogy mi-merre van. Többször történt már meg velem a patikában, hogy tisztában voltam azzal, hogy miért jöttem, de sehol sem találtam. Sok helyen pedig konkrétan csak a patikustól lehet kérdezni az adott termékekről. Számomra egyik megoldás sem volt ideális, úgyhogy örültem, hogy a Prevenció Patika oldalán mindennek megvan a maga kategóriája. A porcerősítők alkategória eléréséhez például nem kell semmi mást tennünk, mint a felső menüt használni. Válasszuk ki a hozzá tartozó feliratot és már kész is vagyunk.
Itt kezdődik azonban csak az igazi móka, mivel a nagyszerű választékot könnyen át fogjuk látni. Ezt különböző rendezési elvekkel és szűrőkkel tudjuk elérni, amik segítenek a személyes igényeinkhez igazítani a listát. A legfontosabb információkat már rögtön látni fogjuk, mint például a kiszerelés, vagy az ár. Ezzel is már rengeteg időt meg lehet spórolni, hiszen a patikában sokszor ezek hibásan vannak feltüntetve, vagy egyáltalán nem is lehet őket megtalálni.
A legcsodásabb dolog azonban egyértelműen az volt, hogy minden egyes termékről, bővebben is tudunk olvasni. Ehhez nem kell mást tennünk, mint rákattintani az adott gyógyszerre. A Porcerősítők alkategória rengeteg jó terméket tartalmaz, úgyhogy szükségem is volt ezekre a plusz információkra ahhoz, hogy megfelelő döntést tudjak hozni. Nem kellett sok idő, mire megtaláltam azt, ami ideális volt számomra és elkezdődhetett a rendelés folyamata.
Kicsit tartottam attól, hogy túlságosan bonyolult lesz, ez azonban szerencsére nem így volt. Nem kell mást tennünk, mint behelyezni a kosárba a kiválasztott terméket. Ezt egyébként le tudjuk ellenőrizni, mielőtt leadnánk a rendelést, úgyhogy nem kell attól tartani, hogy véletlenül többet rendelnénk valamiből. Ha meggyőződtünk arról, hogy minden a helyén van, akkor meg kell adnunk pár szállítási adatot és azt, hogy miként szeretnénk fizetni. Ennyi az egész és már el is indult felénk a termék. A Prevenció Patika és a porcerősítők alkategória elképesztő módon megkönnyítette az életemet.